2010. július 25., vasárnap

A templomépítés kiváltság

A templomépítés kiváltság

erdon.ro
2010.07.25

Szatmár megye — A szatmárnémeti Szamos–negyedi templom tíz éve történt felszentelése alkalmából hálaadó istentiszteletre gyűltek össze július 25–én az egyházközség hívei és a meghívottak.


Július 9–én volt tíz éve annak, hogy felszentelték a szatmárnémeti Szamos–negyedi református templomot. Ebből az alkalomból a hívek vasárnap hálaadó istentiszteletre gyűlnek össze, ahol Dr. Békefy Lajosné Röhrig Klaudia a 84. zsoltár sorait olvasta fel, amelyekben az Isten háza utáni vágyódást elbeszélő mondatokat hallhattak a hívek. A bevezető gondolatok elhangzása után a templomépítő Szamos-negyedi gyülekezet tagjait, és az eseményen megjelent vendégeket Dr. Békefy Lajos lelkipásztor szószéki igehirdetésében ezer éveket felölelő bibliai igékkel buzdította. Az Ószövetségből ismert történetben azt olvashatjuk, hogy Dávid, mikor király lett, azért, hogy megmutassa az Úr iránt érzett szeretetét, templomépítésére tett ígéretet. Ezt megelőzte az, hogy az uralkodóvá lett Dávid szívében megszületett a megmásíthatatlan elhatározás, a templomépítés gondolata, bár ez Isten terve és rendelése szerint fia, Salamon által lett valóssággá. Az Isten házának építése kiváltság, azért építünk templomot, hogy oda vigyük boldogságunkat, de fájdalmainkat is. Onnan a Teremtőt figyelő szívvel kell mindig távozni, azzal a hittel, hogy a mennyei Jeruzsálem életünk célja.

Az elmúlt évek

Bogya Kis Ferenc lelkipásztor az 1994–2000 között épült hajlék történetét vázolta fel az ünneplőknek, az első napoktól kezdve, majd a szabad ég alatt, és az alagsorban megtartott istentiszteleteken keresztül, folytatva a parókiaépítéssel, és az egyházkerületben elsőként nyitó református óvoda üzemeltetésével. Ezen célok beteljesedését köszönik meg Istennek, erőt kérve a további tervük, egy idősek számára építendő otthon megvalósításra — fogalmazott a lelkipásztor.



2010. július 24., szombat

Egy évtized lelkes munkáját ünneplik

Egy évtized lelkes munkáját ünneplik

Krónika
2010. július 23.

Vasárnap, július 25-én a szatmárnémeti Szamos negyedi református templom felszentelésének tízéves évfordulója alkalmából ünnepi megemlékező istentiszteletre kerül sor – tudtuk meg Bogya Kiss Ferenctől, a gyülekezet lelkipásztorától.



Összetartó erő. A környékbeli reformátusokat összefogta a tíz éve felszentelt templom
Fotó: A szerző felvétele


Az ünnepi istentiszteleten külföldről érkezett papok fognak szolgálni, vasárnap délben a budapesti Békefy Lajos, a Presbiter folyóirat főszerkesztője hirdeti az Igét, a délután folyamán pedig Tóthné Szakács Zita, a Dunántúli Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke fog szólni a gyülekezethez – fejtette ki lapunknak a tiszteletes.

A rendszerváltás után 1991-ben a város önkormányzata telket adott ajándékba a különböző felekezeteknek, így a római katolikusnak, a görögkeletinek, valamint a reformátusnak is. Utóbbiak 1994-ben fogtak hozzá a templom felépítéséhez és a gyülekezet megszervezéséhez. A Szamos-negyedi református templom 1998-ig épült és 2000. július 9-én szentelték fel. Ennek kapcsán szeretnénk hálát adni Istennek azért, hogy templom épülhetett és gyülekezet szerveződött köréje – mondta a lelkipásztor.

Az elmúlt évtizedben parókia is létesült a templom közelében, a gyülekezet lélekszáma gyarapodott, valamint rengeteg kézimunka segítségével belül is otthonosabbá tették Isten hajlékát. Kezdetben 30–40 személy vett részt a szabadtéri istentiszteleteken, jelenleg közel négyezer lelket számlál a gyülekezet. A templomhoz tartoznak többek közt a környéken található három lakótelepen élők, a környező családi házak lakói, valamint a Szőke Mocsáron és a Nagyréti tanyavilágban élő reformátusok is ide járnak.

A gyülekezet óvodát is működtet, az Árva Bethlen Katáról elnevezett intézmény 2000 őszén indult be, de a távlati tervek közzé tartozik egy idősek számára létesített napközi otthon beindítása is – mondta lapunknak a lelkipásztor, hozzátéve, hogy a születések száma ebben a gyülekezetben is egy ideje elmarad a halálozásokétól. „Nagyon hálás és lelkes gyülekezetünk van, hálás azért, hogy a közelben épülhetett egy templom, amely menedékként szolgál és lehetőséget ad a találkozásra, illetve arra, hogy egymás hite által épüljenek a hívek. Ez egy megvalósult álom” – hangsúlyozta a lelkész.

Mint mondta, a hívek büszkék a templomukra, és tevékenyen kiveszik a részüket az egyházi életből: egy vegyes énekkarral és ifjúsági énekzenekarral büszkélkedhetnek. Ugyanis a fiatalokat is vonzza a gyülekezeti élet, a nyaranta megszervezett bibliahéten 200–300-an vesznek részt. „Én hiszem, hogy ez a lelkesedés a jövőben is megmarad a gyülekezet körében” – összegzett Bogya Kiss Ferenc.







2009. június 12., péntek

Szamosnegyediek Debrecenben







A szamosnegyedi gyülekezet 26 tagú küldöttsége, kiegészülve a sárközújlaki gyülekezet résztvevőivel, összesen 26-an vettünk részt a debreceni hálaadó ünnepségen. Magunkkal vittünk egy marék földet, amit külön kis kupacokba helyezett el mindenki, de az Úristen másképp akarta, este a feltámadt szél összekavarta majd az eső eggyé formálta. Amikor délután 4 (itthoni idő szerint 5) órakor megszólaltak a Debreceni Nagytemplom harangjai, mindenki könnyes szemmel gondolt otthoni templomára, ahol ugyanebben az időben szintén zúgtak a harangok. Bing-bang: eggyek vagyunk!
Medve A. Sándor, szamosnegyedi presbiter

2009. május 12., kedd

Anyák napi előadás



Az édesanyákat köszöntötték vasárnap a Szamos-negyedi református templomban tartott istentiszteleten után az óvodások, a kisiskolások és a gyülekezet ifjúsági csoportja is.
Az istentiszteleten Bogya Kis Mária lelkipásztor hirdetett igét, melynek központi motívuma az a bibliai idézet volt, melyben a várandós Szűz Mária és a szintén várandós Erzsébet találkoznak. Mária a születendő Megváltót, Erzsébet pedig Keresztelő Szent Jánost hordozza a szíve alatt. Az igehirdető az ő alázatos szeretetüket példaként állította a jelen lévő édesanyák elé, mondván, hogy már a magzatra is hatással van az édesanya lelkiállapota, odafigyelése. A fejlődés során a gyerekek utánozzák szüleik magatartását, ha a családban szeretetet veszi őket körül, akkor kiegyensúlyozott érzelmi életű felnőtteké válnak, csak így lehetnek hasznos, építő tagjai a közösségnek, a társadalomnak. Kihangsúlyozta, hogy az emberi szeretet esendő, ezért mindig az örök isteni szeretetből kell meríteni. Arra intette a jelen lévő gyermekeket, hogy szüleik, nagyszüleik szeretete által tiszteljék, becsüljék a múltat, hiszen erre alapozva rájuk vár a feladat, hogy boldog jövőt építsenek.

Az istentiszteletet követően a vallásórára járó gyerekek, az óvodásoktól a hatodik osztályosokig, megható verseikkel, énekekkel köszöntötték az édesanyákat, édesapákat, nagyszüleiket. A nagyobbak előadásában az örök érvényű anyai önfeláldozó szeretet szólalt meg Petőfi Sándor, Kányádi, Reményik, József Attila és más magyar költők verseiben. Az ünnepi műsort az ifjúsági csoport szavalata és éneke zárta, majd a gyerekek a kivonuló gyülekezet nőtagjainak egy-egy szál virágot nyújtottak át.

Forrás: Erdon.ro

















2009. április 22., szerda

Ifjúság

Tovább az ifjúság blogjára...

„Szoljon az Ének”



Megrendezésre kerül a május 1-3 között tartandó SZamos-negyedi Ifiusági Napok (SZIN), melynek címe „Szoljon az Ének”. A találkozó célja ismerkedés, közös éneklés és egymás hite által való épülés. Ezen az alkalmon 4 csapat vesz részt: Szárazberek, Pettyén, Szatmár-Kültelek és Szatmár-Szamos-negyed ifjúsága. Tovább a programhoz.

2009. március 11., szerda

Egyetemes imahét 2009.



Ezen a héten, azaz 2009. március 9-15. között a szatmárnémeti Szamos-negyedi református templomban egyetemes imahetet tartanak, melyen esténként vendég lelkipásztorok szolgálnak majd. A délután öt órától kezdődő istentiszteletek alkalmával a következő lelkipásztorok hirdetnek igét:
  • hétfő - Orosziné Zih Magda (Érkeserű);
  • kedd - Bajnai Csaba Zsigmond (Avasújváros);
  • szerda - Sipos Miklós esperes (Szatmár-Németi);
  • csütörtök - Kovács József (Kisbábony);
  • péntek - Püsök Sándor Csaba (Zilah -Belváros);
  • szombat - Püsök József Attila (Sarmaság);
  • vasárnap - Csűry István helyettes püspök (Nagyvárad - Ősi).
Esténként ünnepi műsort ad elő az egyházközség felnőtt kórusa, a református óvoda gyermekei és az ifjúsági ének-zenekar. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!


2009. március 10., kedd

Történet

A Szamosnegyedi gyülekezet az egykori városrészben, a Szamos bal partján kialakult Hóstánc (Hosvánt, Hosvánc) területén alakult meg, az egykori hóstánci gyülekezet utódjaként. Egy 1335-ből fennmaradt írás szerint ekkor Szatmárnak két temploma volt, s az egyik közüle a hóstánci Szent Lélek templom, mely 1590-ben a reformáció térhódítása következtében a protestánsoké lett. A XVII. század elején virágzó városrész a kuruc-labanc harcok során 1676-ban pusztult el teljesen.

Több száz év után, 1993-ban a tömbházak között megalakul az új eklézsia, a Szamos-negyedi Református Egyházközség, Szatmárnémeti legfiatalabb és legnagyobb református gyülekezete, mintegy 4000 lélekszámmal. Megalakulása kezdetén két évig, télen-nyáron szabadtéri istentiszteleteket tartottak, majd két évig az 1994-ben épülni kezdett templom alagsorában.

A Szamosnegyedi gyülekezet kapta egyházkerületünk nagy gyülekezetei közül az 1998–as évi Pro Ecclesia díjat "áldozatos, egyházépítő tevékenységért". Urunk születésének 2000. esztendejében, magyar népünk keresztyénné válásának 1000. évében, az egykori Hóstánci Reformata Szent Eklézsia megalakulásának közel 400. évfordulóján és a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozóján, július 9-én került sor a templom felavatására. 2002. nyarán sikerült elérni, hogy a tér, amelyen a templom található, az anyaszentegyházunkért oly sokat tevő erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor nevét viselje.


Istentiszteleti alkalmak

vasárnap délelőtti istentisztelet vasárnap 10:00
vasárnap délutáni istentisztelet vasárnap 17:00
nőszövetségi bibliaóra szerda 17:00
presbiteri bibliaóra hónap első keddjén 17:00
ifjúsági bibliaóra péntek 19:00
konfirmációi előkészítő szombat 11:00
vasárnapi iskola vasárnap 11:30

2009. február 28., szombat

Bethlen Gábor Vegyeskar


A Bethlen Gábor Vegyeskar kórustalálkozón


video